Sosem szerettem a hideget mivel gyerekként sem voltam a mostaninál vastagabb testfelépítésű, – mint most is – mindig fáztam. Ennek ellenére gyerekkoromban novembertől február végéig a lakótelepi szobám ablakából kémleltem az eget, hogy mikor fog esni a hó. Amikor leesett végre, suli után azonnal mentem én is a többiekkel szánkózni. Mivel nekem nem volt szánkóm, „sajnos mindig széttörött”, ezért a mi időnkben méltán népszerű és elegáns műbőr aktatáskámat használtam a téli sportszenvedélyem kielégítésére. Szüleim nagy örömére. Ki gondolta volna akkor, hogy így lehet valakiből motorosszán túravezető. Hiszen havat is csak a Deltában láttunk. Mostanra viszont lett speckó ruhám, hogy ne fázzak és az aktatáskát is lecseréltem egy 125 LE-ős kétütemű hószánra. 2005 novemberében kezdtem el quad túrákat szervezni a „Dagonyaklub” keretein belül. Az azóta eltelt idő alatt a kezdő maroknyi csapatunk országos hálózattá nőtte ki magát. Sokan ma már nem gurulnak velünk, de a természet szeretete és a barátságok megmaradtak. Hószánokkal 2008-ban találkoztam először havas körülmények között, szerelem lett elsőlátásra. A Snow & Mud Adventures keretein belül 2014 óta szervezem a havas élmény túrákat a Bihari hegyekben
Amit nyújtunk:
Bepillantást nyújtunk az érintetlen téli táj csodáinak megismeréséhez. Mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a természet, a természet szeretete, annak megismerése, megóvása. A természetjárás ma már nem csak gyalog lehetséges, hanem akár egy Hószánon vagy Quadon ülve is megtehetjük. Így biztonságos, ellenőrzött körülmények között sokkal messzebb és nagyobb területet tudunk megcsodálni, bejárni.
- a természet és a sport szeretete
- kreativitás,
- problémamegoldó készség
- közösségteremtő hozzáállás, egymás segítése
Értékeink:
- Ügyfél centrikusság
- Hitelesség
- Elégedettség mérés
- Közeli helyszín: Budapesttől 390 km kb: 4,5 óra
- Péntek munka után is lehet indulni így nem kell szabadságot kivenni
- Teljes két napos szánozás, napi 80-100 km csapattól függően, melyet csak ebéddel és rövid pihenőkkel szakítunk meg
- Együttműködés a helyi szervekkel, hogy a hegy és a környék biztonságosan bejárható legyen, ratrakkal kezelt jó minőségű túraútvonalak
- Fiatal, újszerű, keveset futott géppark, túra előtt oktatás a gépek kezeléséről
- Hó biztos terület egészen március végéig
- Az ár tartalmaz minden költséget, nincs felmerülő plusz (rejtett) költség
- Lehetőség akár 1 napos túrázásra
- Nagy tapasztalattal rendelkező kipróbált túravezetők, akik figyelembe veszik a csoport összetételét
- Hószánozásban első tapasztalatot szerzőknek és gyerekek, is részt vehetnek túráinkon!
- Extrém túrák rutinosabbak részére
- Csapatépítés, akár GPS pontkeresés,
- Kellemes kikapcsolódás, túrázási, sí és szánkózási lehetőség azoknak is, akik nem vesznek részt a hószán túrán
- Lehetőség snowboardvontatásra, szűzhavas csúszásra
A csapatunk